gangike1

Délelőtt vigyáztam Hannára, mert jó nagynéni vagyok. Kétszer hoztam vissza a megahisztiből. Kiderült, hogy a hajgumimat például nagyon szereti, ha elkezdem nyújtogatni, pengetni, teljes extázisba esik. Abban is biztos vagyok, hogy ezután a délelőtt után, ha a gyerek tudna már beszélni, hibátlanul elmondaná a Didergő királyt, esetleg elénekelné a Gondolj rámot, az Ederlezit (szerbül is!) talán még azt is, hogy hóban ébred majd az ünnep, annyit hallotta őket (megjegyzés: sürgősen fejlesztenem kell a mondóka és dal készleteim, vagy csak a memóriám, hogy adott helyzetben más is eszembe jusson.)
Aztán Hanna után főztem teát a beteg apunak, elláttam jó tanácsokkal, és szegényt félóránként baszogatom, hogy nem kér-e valamit, mert jó ápolónő leszek majd egyszer.
Aztán kipakoltam azt a cirka húsz szatyornyi cuccot, amit anyu vásárolt, mindennek csináltam helyet, mert kreatív vagyok és ügyes.
Aztán miután elbíztam magam, hogy én milyen klassz csaj vagyok, egy laza mozdulattal csaptam földhöz véletlenül az öblítőt, ami természetesen kifolyt. Egy liter öblítő. A konyhában. Folyt a hűtő alá, mögé, apu cipőjébe, és amit el lehet képzelni. Végül is nyolc konyharuhával, két törölközővel és fél tekercs törlőpapírral úrrá lettem a helyzeten. A konyha "illatáról" nem ejtenék szót.