gangike1

Akkor mesélek. A péntek este azzal kezdődött, hogy másfél órán át kerestük a vízipipa csövét, amit végül egy bicikli kormányára akasztva találtam meg. Folytatódott azzal, hogy megittuk a Kinga anyukája által kevert koktélt, almalikőrt, aztán énekeltünk, négyen négyfélét…

Hajnalig szívtuk egymás vérét, aztán elaludtunk (nehéz volt, tekintve, hogy Andris tíz centire a fülemtől horkolt), aztán én délelőtt hazajöttem, mert rosszul voltam (másnap befigyelt), most pedig megyek vissza.

Én most eltávozok Kingához, 4 liter meggyborral, vasárnap jövök.

Amikor Krisztián bá nulladikban körbejárt kezében egy vállfát forgatva, aztán megállt, azt mondta, hogy aki ma a legjobb lesz, az lehet Napóleon. Ráteszem a fejére a Napóleon-sapkát, és szemléltetésként a fejébe húzta a vállfát, akkor éreztem, hogy ez egy nehéz nap lesz.

Nem írom le magyarul! Én má meguntam az életem...

Ma osztályfőnök elültetett minket. Mondjuk azt nem tudom, komolyan gondolta-e, hogy Tomi, Fanni, Kinga meg én egy rakáson, de végül is nekem mindegy... De azért a bizalma irántunk korlátlan: az egész termet kitapétázta, hogy "Kedves kollégák! Ültetés volt!", a naplóra pedig…

Azt a délutáni sms-t, amit a T-Mobile küldött, és amiben üdvözölnek a hálózatban, nem tudom értelmezni, főleg, hogy Vodás vagyok.